Születésnap

Ismeretlen emberek születésnapi ünnepségén részt venni, több mint furcsa. Nekem mindig az volt.

E.H. betöltötte tegnap a 70 évet. A megelőző 3 napos konferencia levezetéseként, tegnap senki sem dolgozott, mert az esemény 10:00-kori bekövetkezéséig, már semminek sem érdemes nekiállni. No meg péntek is volt.

E-t köszöntötte az intézet igazgatója, zsebre dugott kézzel, másikkal az asztalon támaszkodva, a sorok közt vigyorogva tekergőző gúnnyal. A cinkelődést visszakapta az ünnepelttől, a köszöntő megköszönő mondataival.

Szórakoztató volt, ahogy az intézet dolgozóinak arcát figyeltem. Rengeteg felismeréssel szolgálhatott volna, ha nem tudtam volna mire számítsak.

Ahogy futnak a hónapok, és nem rejtem véka alá a véleményem, észrevétlenül csatlakozott hozzám valaki az utamon. Ő nem élte meg ennyire szórakoztatóan, még a szánalmas jelzőt használja. Remélem eljön még az idő, mikor együtt tudunk tanulságokat levonni. 

No de vissza az előző gondolathoz: Hogy múlik el egy intézet dicsősége? Elkopnak az emberek? Elkopnak az eszmék? Lankad a munkamorál? Avulnak a berendezések?

Görcsölünk? Megyünk a saját fejünk után? Keressük kit mire lehet használni, kihasználni? Szétesünk? Mindent akarunk, semmit nem teszünk? Királyok vagyunk? …..azok vagyunk!

Főnököm azt mondta: “E-t ismerni kell.”

Mindezt az után, hogy 70 éves létére akkora szarvas hibát követett el, “diplomáciai” téren, hogy mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében. Ezzel az egy mondattal elintézte. Minimum feltépem  az ajtót és megkérdezem, hogy előre megfontolt szándékkal volt gyenge pillanata az enter billentyű fölött, vagy más magyarázattal is tud szolgálni, mert hosszú hónapok munkáját tette morálisan kockára. De nem! E-t ismerni kell…

E. megmutatta mennyire tökös srác lett a 70.-re, mert már nem remeg a lába ha elő kell adnia. Bezzeg 60 évesen még nyuszi volt. Mennyit változik az ember. Most már magabiztosan tudja előadni, hogy feltalálta a perpetuum mobile-ét. Mi ez ha nem bölcsesség?

Biztos, hogy a jelenség nem egyedi. Távol álljon tőlem az ítélkezés, mint ahogy távol áll az intézeti gondolkodás.

Bízom abban, hogy a sok bólogatva mosolygó munkatárt a 70. születésnapja előtt felismeri, hogy a zsákutcák nem kötnek össze kontinenseket. Attól, hogy a barlang falán látjuk az árnyékunkat, még nem azt jelenti, hogy fekete pacák lennénk. 

Senkit nem nézek le. Mindenki más úton halad. Mindenkinek mást jelent a cél. Mindenki mást hív életnek.

Egyre többet hallom, hogy átléptünk a csoport fontosságán, a mai az individuumok kora….

minden1